BAJTAI KORNÉL: Árulók, nagyfenekűek, kioktatók

2015 Nov 02

Milyen politikai szóhasználat az, amelyben valakinek a feneke méretét kritizálja egy pártelnök, különösen egy, a forradalom és szabadságharc vívmányait méltató ünnepi beszédben?

Megszokhattuk már, hogy elnökök, államfők esetében külön jelentősége van a nagyobb beszédeknek. Gondoljunk csak a mindenkori amerikai elnökök Kongresszus előtti beszédeire, vagy a mindenkori magyar miniszterelnökök évértékelőire, de ha már Magyarországnál tartunk, Orbán Viktor esetében legalább ilyen súlya van a tusványosi beszédeknek is. A politikát követők tömegei kísérik figyelemmel ezeket a beszédeket, hiszen azokból rendszerint kiolvasható, hogyan látja az adott vezető az érintett nemzet helyzetét és milyen irányú politikai lépések várhatók az elkövetkező időszakban. A politikai elemzők számára külön csemegét jelent a beszédek utáni időszakban azoknak ízekre szedése, elemzése, különböző irányú értelmezése, ezt vagy azt akarta mondani a szónok ezzel vagy azzal a mondatával, erre vagy arra a közszereplőre célzott és így tovább.

A vajdasági magyar közélet vonatkozásában hasonló jelentősége van Pásztor István VMSZ elnök ünnepi beszédeinek, március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án. A vajdasági magyar újságírás azonban olyannyira defenzívába szorult, másrészt meg, valljuk be, el is vagyunk némileg maradva az újságírói trendektől, hogy ilyen elemzések nem szoktak születni. Szeretnék megpróbálni ezen változtatni és Pásztor október 23-án a szabadkai Jadran színpadon mondott beszédét értelmezni. Aztán, ha mások mást olvasnak ki belőle, hát írják meg, honosítsuk meg köreinkben ezt a műfajt és vele együtt az érvek egészséges ütköztetését is. Az ember egy ilyen ünnepi beszédtől elvárná a fenti ismérveket. Szeretne kapni egy visszatekintést, felsorolva, mi minden vállalt a párt, milyen erőfeszítéseket tett, mi az ami sikerült és mi az ami nem, illetve a helyzetértékelés során a jövőre vonatkozóan is értesülni szeretne róla, hogyan látja a legbefolyásosabb vajdasági magyar politikai párt politizálásának irányvonalát, kik a szövetségesek, kik az ellenfelek, milyen célok élveznek prioritást, vajon a magyar gazdák érdekvédelme, Vajdaság autonómiája, az elvándorlás megállítása esetleg kemény fellépés a magyar iskolai tagozatok megmentéséért. Ahogyan Pásztor korábban fogalmazott a VMSZ kapcsán: az életszerű kérdésekről és azok megoldási lehetőségeiről kapni egy áttekintést.

Pásztor István ünnepi beszédeinek van egy megszokott formája: a történelmi visszatekintést és párhuzamokat követi az anyaországi politika elemzése, majd a szöveg utolsó harmada szól rendszerint a vajdasági magyar helyzetről, ebből lehet kiolvasni elég sok mindent. Így például 2011-ben, amikor az ismert belpolitikai történések miatt a Demokrata Párt volt a VMSZ riválisa, a pártelnök Szent István-napi beszédében többek között ezeket mondta: „De a modernség, az alkalmazkodás nem jelentett akkor sem, és nem jelenthet ma sem önfeladást, klisészerű viselkedést. A közösségi, nemzeti érdeket csak önkörben, egymással párbeszédre törekedve magyarul, magyarok fogalmazhatják meg. Akik ebbe a folyamatba nem magyarokat emelnek be, többségi közegben, pártban tesznek, vagy tesznek úgy, mintha tennének, felvizezik, szétverik, gyökerében gyöngítik a közösséget, a nemzetet. Ennek az állításnak semmi köze nincs a kizárólagossághoz, a bezárkózáshoz, a gettósodáshoz.”

Egy évvel később, amikor a Szerb Haladó Párttal való együttműködésre kellett felkészíteni a vajdasági magyarokat, az elnök ezt mondta: „A májusi választásokat követően, azt követően, hogy a Demokrata Párt politikailag kivégezte önmagát, azzal, hogy ennek következményeként mások, a haladók és a szocialisták alakítottak kormányt Belgrádban, azzal, hogy a Szerb Haladó Párt volt elnöke lett Szerbia köztársasági elnöke, egyszóval mindez következményeként a májusi választások után Szerbiában semmi sem olyan, mint előtte volt.”

Hasonló volt az 1956-os forradalom idei évfordulója alkalmából mondott elnöki beszéd struktúrája is. Az elnök által kimondott/felolvasott mondatok között konkrét személyek és szervezetek voltak megszólítva, elsősorban, ahogyan az igazából várható is volt, a Magyar Mozgalom. Valójában már a Szent István-napi palicsi beszéd alkalmával is várható volt, hogy erre sor kerül, hiszen akkor, a még megalakulás előtt lévő mozgalomra a VMSZ egyik-másik tisztséget betöltő tagja folyamatosan megpróbálta ráhúzni az anyaországi viszonyok között szitokszóvá vált balliberális jelzőt. Akkor ez elmaradt, amiben valószínűleg szerepe volt annak is, hogy a magyarországi vendég, Trócsányi László igazságügyi miniszter beszédében a párbeszédet hangsúlyozta pártok, szerveződések között, illetve az egység és sokszínűség fontosságára tért ki.

„Érintőlegesen ugyan, de beszélni kívánok a szabadság-bátorság párhuzamáról, a felelősség-kioktatás párhuzamáról és az ebből következő, a megmérettetést elváró vállalás/cselekvés és a beszédelés párhuzamáról” – mondta Pásztor, egyértelműen arra célozva, hogy pártja az, amelyik bátor, felelős és tenni mer, míg a másik oldal kioktat és „beszédel”. Pásztor beszéde folytatásában érzékeny pályára is téved, amikor a szabadság fogalmának értékelése kapcsán többek között ezt a kérdést teszi fel: „Mit mutathat meg a szenvedésből a televízió, mit írhat le egy blogger, mit bír el a facebook oldalnak nevezett vajdasági magyar kvázi üzenőfal.”

Ez a mondat véleményem szerint azért szörnyen érzékeny, mert igencsak visszaüthet a VMSZ-nek. Hiszen pontosan tudjuk, hogy bizonyos blogokon – mint amilyen az egy éjszaka alatt szőrén-szálán megszűnt Vajdasági Skaccok volt – illetve számos hasonló tempóban fabrikált facebookos oldalon az anonimitás álarca mögé rejtőző „”szájberbetyárok” éppen a VMSZ-t dicsőítik és ellenfeleiket járatják le a legalpáribb, leginkább gyomorforgató módszerekkel. Úgyhogy, a fenti kérdést talán házon belül kellene feltenni, mert lehet, hogy ezek az akciók többet ártanak a VMSZ-nek, mint bármilyen külső kritika, még ha az megalapozott is.

„Azt mondták lassan egy évvel ezelőtt, hogy a vajdasági magyar közéletben elfogyott a levegő, a szabadság. Hiány van a szabadságból. Megvallom Önöknek, engem ez nagyon szíven ütött, megviselt… Nekem a szabadság, az önkifejeződés hiányának a megszüntetése 1956. október 23-a. Éppen ezért nehezen veszem, ha minden attribútum hiányában, meghatározó közéleti pozíciókat évtizedeken át betöltő emberek azt mondják, elfogyott a levegő, a szabadság. Ez azért történhetett meg, mert nem tudtunk közösen tenni érte” – mondta még a VMSZ elnöke. Ha már ő nem nevezte nevén azt, akinek felrója ezt a meglátást én sem teszem, mindenesetre korántsem attribútumok hiányában hangzott el ez a megállapítás egy „meghatározó közéleti pozíciókat betöltő” személy szájából. Elég csak végigtekinteni a közállapotokon, azon, ahogyan az ellenvéleményt elhallgattatják, lesöprik az asztalról, ahogy vajdasági magyar intézményekben a nem szófogadó emberek leváltási hulláma söpör végig és már meg is találjuk az attribútumokat.

Pásztor beszédének talán legfontosabb része azonban mégiscsak a következő, amit szintén szeretnék teljes egészében idézni: „Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy az előttünk álló választásokon gyengülhetünk, mert úgy vélem, különösen Szabadkán, egyesek, akik oly nagy gonddal ügyelnek alakjukra, mégis azt gondolják, akkora a fenekük, hogy egyszerre két széken ülhetnek, arra készülve, hogy irigységből, gyűlölködésből, sértődöttségből kárt okozva, önmagukat mindenki és minden fölé helyezve, megosszák a magyar szavazatokat. Biztos vagyok abban, hogy ezzel is meg fogunk birkózni, hiszen a szabadság része a különbözőség, a számonkérés és ujjal mutogatás is. Talán még az árulás is, amire az elmúlt egy évben úgy az anyaországban, mint nálunk, idehaza is akadt példa szép számban.”

Ebbe az egy mondatba az ünnepi beszéd esszenciája, minden benne van. Azt hiszem a politikai történéseket nyomon követők számára egyértelmű, hogy Pásztor azokról a VMSZ-tagokról beszél, akik egyben a Magyar Mozgalom tagjai is és közülük egyeseknek felrója, hogy egyszerre két széken ülnek. Azért érdekes ez, mert a nyáron, szintén az MM megalakulása előtti időszakban a párt először egy akció keretében néhány nap alatt közel öt és félezer aláírást gyűjtött össze. A petíció szövegének egyik pontja alatt az MM-alapítókat felszólítják, hogy lépjenek ki a VMSZ-ből. Nem sokkal később a pártvezetés közölte, semmi gond azzal, ha VMSZ-esek belépnek ebbe a civil szerveződésbe. Ugyanakkor, felvetődik a kérdés, milyen politikai szóhasználat az, amelyben valakinek a feneke méretét kritizálja egy pártelnök, különösen egy, a forradalom és szabadságharc vívmányait méltató ünnepi beszédben. Nyilvánvaló, hogy az augusztus 20-án a magyar kormány képviseletében felszólaló Trócsányi László párbeszédre és egységre felszólító beszédének szellemével ellentétes a fentebb idézett szövegrész vége is, amely szerint a „másik oldal” az aki, megoszt, aki irigy, ujjal mutogat, számon kér, és amelyről a pártelnök nem kevesebbet állít, mint, hogy valamiféle árulást követett el. Az árulás ténye esetében pedig párhuzamot vonva az anyaországgal ismét visszaköszön ránk a másik oldal balliberális jelzővel történő megbélyegzésének kísérlete is.

Ha összegezni szeretnénk, az ünnepi beszédben semmiféle önkritika nem hangzott el, ezzel szemben mások bírálatából akadt jócskán. A pártelnök felrótta nekik, hogy a szabadság mértékét keveslik, megosztónak és árulónak nevezi őket. Ebből egyértelműen kiolvasható, hogy az előttünk álló időszak nem a párbeszédről fog szólni, hanem a másik oldal ellehetetlenítéséről. És jelen pillanatban az a másik oldal már nem egy többségi, tehát szerb párt, hanem ugyanúgy magyarok, mint a VMSZ tizenkétezer tagja. Sőt, egyesek ebbe a tizenkétezerbe is beletartoznak.

(Családi Kör / Magyar Mozgalom)